Székesfehérvár, Gyümölcs utca 4-6.
The Space Studio

Egy tér, ahol mozgás, feltöltődés és önmagad felfedezése találkozik.
Találd meg azt, ami igazán neked szól.

Fedezd fel óratípusainkat Tudj meg rólunk többet
Rólunk

Egy tér, amit közösen töltünk meg mozgással

A The Space Studio közössége 2025 szeptemberében alakult, melynek megálmodója és vezetője Nemes Alexa. A stúdió célja, hogy egy olyan inspiráló és támogató közeget hozzunk létre, ahol a mozgás öröme, a fejlődés és az önkifejezés egyaránt helyet kap.

A The Space-ben a táncoktatás a kezdő szinttől egészen a haladó órákig elérhető, emellett gyerektánccal, stretchinggel, hamarosan jógaórákkal, valamint különböző táncos és testi-lelki feltöltődést nyújtó workshopokkal is várunk. Fontos számunkra, hogy mindenki a saját tempójában fejlődhessen, megtalálja a hozzá leginkább passzoló órát, és közben jól is érezze magát. Szeretnénk, hogy a The Space egy olyan hely legyen, ahová jó érzés visszatérni.

„Mi várunk szeretettel — bármelyik lépésnél is tartasz éppen.”
Nemes Alexa, a The Space Studio alapítója
NEMES ALEXA
alapító & oktató
Oktatók

Ismerd meg az oktatóinkat

Profi oktatóink várnak a stúdióban, hogy tudásukkal és tapasztalatukkal segítsék a fejlődésed.

Nemes Alexa

Nemes Alexa

alapító & oktató

Gyerek tánccsoport, Girly kezdő & haladó táncórák, Stretching

Bővebben Alexáról

A The Space Studio alapítója és megálmodója, stúdióvezető és koreográfus. Táncosként több éven át versenycsapat tagja volt, hazai és nemzetközi versenyeken is megmérettette magát. Számos színpadi és egyéb produkcióban szerzett tapasztalatot — táncosként szerepelt videoklipekben, koncertfellépéseken és különböző rendezvényeken és eseményeken, emellett többéves oktatói és koreográfusi tapasztalattal rendelkezik.

Fehér Virág

Fehér Virág

oktató

Performance class táncórák

Bővebben Virágról

A The Space Studio oktatója és a Performance Class vezetője. Többéves táncos múlttal rendelkezik, az évek során számos rendezvényen, eseményen és különböző zenei és színpadi produkcióban vett részt, így széleskörű színpadi tapasztalatot szerzett. Versenycsapat tagjaként hazai és külföldi versenyeken is megmérettette magát. Többéves oktatói tapasztalatának köszönhetően a Performance Class órákon arra törekszik, hogy a táncosok ne csak technikailag fejlődjenek, hanem magabiztosabbá váljanak, megtalálják saját előadói karakterüket, és felszabadultan tudjanak jelen lenni a színpadon.

A stúdió

A Te tered

Gyümölcs utcai stúdiónk minden részletét úgy alakítottuk ki, hogy mindig jó érzés legyen megérkezni.

Tükrös tánc- és jógaterem
This is your space felirat a stúdió falán
Tükrös terem zöld fényekkel
Óratípusaink

Válaszd ki a hozzád illő órát

Gyerekektől a felnőttekig, kezdőktől a haladókig - négyfajta táncóra és stretching alkalmaink közül válogathatsz - jóga hamarosan érkezik…

Kedd & csütörtök · 16:30–17:30

Gyerek csoport

Nemes Alexával · 7–12 éves korig

Játékos, mozgásfejlesztő táncóra a kisebbeknek — ritmusérzék és koordináció épitése, táncos alapok és koreográfiák.

Bővebben a Gyerek csoportról

Kinek ajánljuk a Gyerek csoportot?

Csatlakozzon gyermeke Gyerek Kezdő csoportunkhoz, ha

  • szívesen kipróbálná a tánc világát
  • szeret zenére mozogni és táncolni
  • egy új, kreatív és vidám hobbit keres
  • szeretne játékosan mozogni és közben fejlődni
  • szeretné fejleszteni ritmusérzékét, koordinációját és mozgáskultúráját
  • szívesen tartozna egy támogató, összetartó közösséghez

A csoportban nincs szükség előzetes tánctapasztalatra – mindenkit az alapoktól, saját tempójában vezetünk be a tánc világába.

Mi várható a Gyerek órákon?

  • lépésről lépésre felépített, kezdő szintű koreográfiák
  • játékos gyakorlatok a ritmusérzék és koordináció fejlesztésére
  • különböző zenék, stílusok és hangulatok megismerése
  • kreatív, mozgásos és táncos feladatok
  • páros és csoportos gyakorlatok
  • közösségépítő feladatok és közös élmények
  • sok mozgás, játék és természetesen rengeteg tánc

Célunk, hogy a gyerekek örömmel járjanak órára, miközben fejlődnek, új barátságokat kötnek és egyre magabiztosabban mozognak.

Csatlakozás esetén keress minket üzenetben vagy emailben!

Kedd & csütörtök · 18:00–19:00

Girly Kezdő

Nemes Alexával · 13 éves kortól

Alapoktól induló, kezdőknek szánt táncoktatás — táncos gyakorlatok, koreográfia tanulás és közösségépítés.

Bővebben a Girly Kezdő csoportról

Kinek ajánljuk a Girly Kezdő csoportot?

Csatlakozz a Girly Kezdő csoportunkhoz, ha

  • még nem táncoltál, de szívesen elkezdenéd
  • van már kevés táncos tapasztalatod, de még az utad elején jársz
  • szeretnél egy csajos, biztonságos és támogató közegben tanulni
  • szeretnél mozogni, önbizalmat szerezni és közben jól érezni magad

Ne félj elkezdeni valami újat — mindenkit szeretettel várunk!

Mi várható a Girly Kezdő órákon?

  • lépésről lépésre haladunk az alapoktól
  • mindenki a saját tempójában fejlődhet
  • kezdő szintű koreográfiák
  • különböző stílusok és hangulatok
  • alap technikák elsajátítása, stílusgyakorlatok
  • változatos táncos feladatok
  • csapatfeladatok és közösségépítő gyakorlatok

Csatlakozás esetén keress minket üzenetben vagy emailben!

Kedd & csütörtök · 19:00–20:00

Girly Haladó

Nemes Alexával · 13 éves kortól

Haladó szintű koreográfiák, technikai háttér és előadásmód fejlesztés azoknak, akik már tapasztaltabbak a tánc világában.

Bővebben a Girly Haladó csoportról

Kinek ajánljuk a Girly Haladó órát?

A Girly Haladó csoportba várunk, ha

  • már huzamosabb ideje táncolsz, van tapasztalatod a stílusban
  • nem félsz a kihívásoktól, és szeretnéd a következő szintre emelni a tudásod
  • szeretnél fellépni, vagy vannak más céljaid a tánccal
  • szeretnél egy összetartó közösségbe tartozni

Mi várható a Girly Haladó órákon?

  • stílusgyakorlatok, technikai fejlődés, kreatív táncos feladatok
  • koreográfiák több stílusban és hangulatban
  • különböző egyéni és csoportos feladatok, közösségfejlesztés
  • előadásmód, színpadi jelenlét és magabiztosság fejlesztése, freestyle
  • csajos, inspiráló közösség, kihívások és rengeteg fejlődési lehetőség

Csatlakozás esetén keress minket üzenetben vagy emailben!

Hétfő · 19:00–20:30

Performance Class

Fehér Virággal · 13 éves kortól

Kezdők és haladók is csatlakozhatnak, a cél a kreativitás megélése a táncon keresztül — látványos koreográfiákkal és színpadi jelenlétet fejlesztő gyakorlatokkal.

Bővebben a Performance óráról

Kinek ajánljuk a Performance órát?

A Performance órákra várunk, ha

  • szeretnél jobban elmerülni a táncban, akár most kezdted, akár évek óta csinálod
  • szeretnél önbizalmat szerezni és videókban szerepelni
  • szeretnéd kiélni a kreativitásod
  • szeretnéd jobban megismerni önmagad, és rátalálni a saját stílusodra
  • szeretnél egy összetartó közösséghez tartozni

Mi várható a Performance órákon?

  • kreativitást fejlesztő táncos feladatok
  • színpadi jelenlét és előadásmód fejlesztése
  • történetmesélés a táncon keresztül
  • változó stílusú és hangulatú koreográfiák
  • improvizáció fejlesztése
  • technikai, tréning jellegű órák
  • havi szintű videós projektek

Csatlakozás esetén keress minket üzenetben vagy emailben!

Szerda · 19:00–20:00

Stretching

Nemes Alexával

Nyújtás, erősítés és mobilizáció egy órában — rugalmasabb test, kevesebb feszültség, lazább izmok bármilyen mozgásszinten.

Bővebben a Stretching óráról

Kinek ajánljuk a Stretching órát?

Ez az óra neked szól, ha

  • szeretnél egy hatékony és kíméletes mozgásformát
  • táncolsz vagy más sportot űzöl, és jól jönne a nyújtás
  • ülőmunkát végzel, és gyakran érzed magad merevnek
  • vágysz egy nyugodt, feltöltő órára
  • szeretnél kiszakadni a hétköznapokból

Kezdőket és haladókat is szeretettel várunk!

Mi várható a Stretching órákon?

  • nyújtó és mobilizáló gyakorlatok
  • jógaelemek és légzőgyakorlatok
  • erősítő feladatok a stabilitásért
  • rugalmasság és hajlékonyság fejlesztése
  • testtartás javítása
  • stresszoldás és kikapcsolódás
  • teljes testi-lelki feltöltődés
  • vezetett relaxáció az óra végén
Foglalás megnyitása →
Hamarosan

Jóga

Részletek később

Hamarosan jógaórákkal is bővül a kínálatunk — kövesd közösségi média oldalainkat, hogy elsőként értesülj róla.

Hamarosan
Egész évben folyamatos csatlakozási lehetőséggel várunk óráinkon!

Órarend

HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntek
16:30–17:30Gyerek 16:30–17:30Gyerek
18:00–19:00Girly Kezdő 18:00–19:00Girly Kezdő
19:00–20:30Performance 19:00–20:00Girly Haladó 19:00–20:00Stretching 19:00–20:00Girly Haladó
Görgess jobbra →
Árlista

Aktuális áraink

Érvényes 2026.09.01-től. Az órajegyek és bérletek díja a stúdióban fizetendő.

Órajegy 60 perc3.500 Ft
Órajegy 90 perc5.000 Ft
Gyerek / Girly havi táncbérlet15.000 Ft
Performance havi táncbérlet13.000 Ft
Kombinált havi táncbérlet két csoport25.000 Ft
Stretching 5 alkalmas bérlet15.000 Ft
Privát óra8.000 Ft
Páros óra12.000 Ft

Az 5 alkalmas bérletek a vásárlástól számított 7 hétig használhatók fel.

Stúdióbérlés

Stúdióbérlés

Ha keresel egy igényes, modern és jól felszerelt teret óráid/edzéseid/foglalkozásaid vagy workshopjaid számára, jó helyen jársz! Gyönyörű stúdiónk bérelhető egész évben.

Részletek

A stúdió felszereltsége:

  • 65 m²-es, tágas terem
  • teljes tükrös fal
  • minőségi hangrendszer
  • hangulatvilágítás
  • klimatizált terem
  • jógaszőnyegek, jógatéglák és egyéb kiegészítő eszközök
  • külön öltöző és mosdó
  • oktatóknak kialakított kényelmes rész
  • könnyű megközelíthetőség

A stúdió ideális többek között:

  • táncórák
  • jógaórák, stretching, hangfürdők, meditációk
  • zumba, torna, női körök
  • funkcionális és egyéb mozgásórák
  • privát órák és egyéni foglalkozások
  • workshopok, táborok, rendezvények
  • gyermek foglalkozások
  • bármilyen csoportos foglalkozás számára

Ha egy barátságos, új és tiszta, jól felszerelt környezetben szeretnéd fogadni a vendégeidet, itt a helyed!

Várjuk szeretettel az oktatókat, edzőket és mindenkit, aki egy színvonalas helyszínt keres az óráihoz vagy rendezvényeihez!

Érdeklődöm
Extra szolgáltatások

Privát & páros órák

Tánc vagy jóga, teljesen személyre szabva — bármilyen korosztálynak, kezdőknek és haladóknak egyaránt. Saját tempó, teljes figyelem, a te céljaidért.

Érdeklődöm →

Szalagavató & osztálytánc

A szalagavató az az este, amire mindig emlékezni fogtok. Alexa személyre szabott, az osztályhoz igazított koreográfiát tanít be, rugalmas időpontokkal és jó hangulatú próbákkal a nagy napra.

Egyeztessünk időpontot →

Esküvői tánc

Az első közös tánc az esküvő egyik legmeghittebb pillanata. Alexa segít, hogy ez a tánc örömmel teli legyen és igazán rólatok szóljon — a választott zenétekre, a stílusotokhoz igazítva.

Egyeztessünk időpontot →

Ajándékutalvány

Lepd meg szeretteidet mozgással és feltöltődéssel — tánc- vagy jógaórákra szóló utalvány, választható egy vagy több alkalomra, illetve bérlet formájában is.

Rendelek utalványt →
Kapcsolat

Cím

Székesfehérvár
Gyümölcs utca 4-6.
The Space Studio

Elérhetőség

thespacestudio11@gmail.com

+36 30 351 8071

Kövess minket